Szélföldi Krónikák

Visszaemlékezés I. : Torreck küldetése

Játékalkalom: 2010 július 17

Játékon belüli időszak: új időszámítás szerint 1998. március 7-17-ig.

Történetünk Széplakban kezdődik, a Törött Kard Fogadóban. Aznap reggel különös társaság érkezett a fogadóba, közöttük volt Fehérhajú, a helyi csodabogár elf bárdhölgy, aki itt szeretett volna kalandozó társakra lelni.
Odakintről óriási széltől űzve érkezett meg először Tyra, az aasimar lovagnő, akinek egzotikus megjelenését csak tovább fokozta méretes szeldelőnyárssa, leült egy asztalhoz, és csöndben figyelt.
Egy-kettőre megérkezett Dorian Amonkyr és a csuklyája mögé rejtező Felfedező. Tyrára és Fehérhajúra nézve tettek némi viccelődő megjegyzést a „bevándorlókról”, majd leültek a pulthoz Fehérhajú mellé, és szóba elegyedtek. Tyra felfigyelt egy vén és ronda törpére, aki nagyon figyelte őt, és még másokat is a fogadóban. A törpe odahívatta az asztalához, és odatolt neki egy apró drágakövet: „Ezt vedd előlegnek, lenne egy munkám számodra. Elvállalnád?” – kérdezte a törpe, majd odakacsázott az alakuló Dorian-Felfedező-Fehérhajú hármashoz.
Nem sokára csatlakozott a népes asztaltársasághoz egy fél-hóelf druida Myla is.
„A nevem Torreck.” – mondta a törpe. – Kíséretre lenne szükségem a Griff-hegyeken túl. A hegy keleti végétől induló Ezüstcsillám-folyó alsó szakaszán lévő Kígyó-szikláknál van valami, amire szükségem lenne. Az út során minden kincset megtarthattok, kivéve, azt, amire nekem lesz szükségem.” – mondta titokzatosan, de további tudakolózásra sem tudta pontosan megmondani, hogy pontosan mit keresnek.
A társaság a kialkudott fejenkénti 300 aranypénzes díjat elfogadva elvállalták a küldetést nem is sejtve, hogy mi vár rájuk.
Ezután kétnapos utazás következett a Griff-hegyek lábánál fekvő Kaldos városkájába. Út közben a csapat összeakaszkodott két krensharral, akik egy halott lovag teteméből lakomáztak. A bestiákat könnyen legyőzték, de Felfedező és Tyra összevesztek azon, hogy mi legyen a halott lovag felszerelésével (Felfedező minden szívbaj nélkül elvette volna mindenét, Tyra viszont illő temetést adott volna az elhullott lovagnak). A vitában végül Tyra győzedelmeskedett, és Torreckkel együtt eltemették a lovagot (bár a törpének nem volt ínyére a késlekedés).
Március 9-én este érkeztek meg Kaldosba a Griffmadár Fogadóba. Itt egy különös alak kezdte őket figyelni, aki egy kisebb asztalnál ült két vándor kinézetű kísérőjével. Torreck szólt nekik, hogy a férfi Malgrim, és nagyon veszélyes. A társaságnak csak annyi rémlett a férfiról, hogy bárd és vándor mesemondó, semmi több, de Torreck baljós szavai elbizonytalanította őket.
A társaság felment az emeleti szobákba és gyors tervet kovácsolt: Torreck és Tyra még este lóval elindulnak tovább az északkeleti úton Kriptás felé, ezzel elterelve a figyelmüket, addig a többiek vágjanak át a Griff-hegyeken, Tyra még a hegyi ösvények kezdeténél levő Akasztott Ember Dombokon csatlakozik, Torreck pedig legkésőbb egy hét múlva a Kígyószikláknál lesz remélhetőleg.
A terv abból a szempontból jól működött, hogy Malgrim utánuk eredt, de a két kísérőjét hátrahagyta, de ezt a reggel induló társaság észre sem vette, mert a két férfi (később kiderült a nevük: Lassúkéz és Gilmor) felszívódott.

Tyra a megbeszélt helyen várt rájuk új lovával, és el is indultak a hegyek közé. Nap közben észrevették, hogy Malgrim két kísérője követi őket, ezért megszaporázták a lépteiket, és hamarosan le is rázták őket.
Este egy szél vájta beugróban találtak menedéket, és az este folyamán csatlakozott hozzájuk három felderítő, akik Széplak urának Delejnek szolgálatában derítették fel a hegyeket, hogy hol lehet megfelelő kilátót építeni a Keleti határvidék szemmel tartására. Felfedező jól megértette magát a hármassal, így reggel barátságban váltak el, és még tippet is kaptak, hogy hol tudják lerövidíteni az útjukat a hegyen át.
A felderítők tanácsát követve egy régi toronyhoz értek. Az építményt félig alámosta már egy hegyi folyó, amelyen egy jó állapotú kőhíd vezetett át. Itt úrrá lett rajtuk a kalandvágy és felderítették a tornyot. A torony földszinti helyiségében egy medve lakott, amit Myla megszelídített, fönt a padláson Tyra és Felfedező kincsek után kutakodott. Felfedező talált pár aranyat, amit hamar zsebre vágott, hogy a lovag ne láthassa. Tyra pedig egy levendula színű kenőcsöt tartalmazó tégelyt talált, amiről Fehérhajú csak annyit tudott megállapítani, hogy mágikus ereje van, ezért a lovag eltette (később kiderült, hogy ez a kövek kenőcse).
Dorian a torony folyó által alámosott pincéjébe mászott be egy kis résen keresztül, de csak Fehérhajú segítségének köszönhetően élte túl és menekült ki a pincéből a vízben lakozó szinte láthatatlan ooze lény elől.
Befejezve a kutakodást folytatták az útjukat a hídon át keleti irányba. Az útjuk során rájuk támadt egy griff, amely a Torrecktől kapott lovukat szemelte ki vacsorára. A csapat levadászta a támadót, de sajnos a lecsapó griff így is halálosan megsebesítette a lovat, akit Tyra nagyon sajnált.
A társaság aznap este a Griff-hegyek legdélebbi csúcsának lábaihoz ért, ahol egy kisebb karavánnal találkoztak. A karavánt egy fél-hóelf vezette, akit Jégnek hívtak. A karaván valójában egy vadászcsoport volt, amely griffeket próbált befogni. Jég szerette volna a csapatot megbízni, hogy menjenek fel neki, és hozzanak pár tojást a tavaszi költésből, de Myla tiltakozása és a csapat általános ellenérzése miatt nem vállalták a küldetést. Ugyanakkor némi aranyért vettek két gyógyitalt a karaván készletéből.

Még egy napot utaztak a hegyekben, estére értek az Ezüstcsillám-folyó „gyökeréhez”, egy nagy vízeséshez, amelytől nyílegyenesen vezetett az út keleti irányba a folyó mentén a Kígyó-sziklákhoz.
De a dolgok balul sültek el. Tyra és Dorian nagyot zuhantak, amikor lefelé másztak a hegyoldalban és különösen a lovaghölgy sebesült meg komolyabban. A vízeséstől alig tíz méterre egy csónakot láttak meg egy magányosan pecázó alakkal. A társaság intett neki, de csak amikor partra ért, akkor derült ki, hogy egy gyíkember az. Meglehetősen barátságos volt, és Karom néven mutatkozott be nekik. Kérdésükre elmondta, hogy a törzsének vezetője segíthet a sebesülteket meggyógyítani. Mivel nem tudták, mitévők legyenek, elfogadták a gyíkember ajánlatát.
Karom csónakja elég nagy volt mindnyájuknak, és a folyó sodrását kihasználva gyorsan suhantak a kihalt folyóvidéken. Egyszer láttak csak egy kifosztott felgyújtott falucskát a folyó partján, de nem kérdezték meg különös tutajosukat, hogy mi történhetett.
A gyíkemberek otthonában a törzsfő – Kígyónyelv – nem szívesen ajánlkozott segítségre, de egy feltétellel hajlandó volt gyógyítani rajtuk: ha megölik a közelben lakozó wyvernt, amely fenyegeti az otthonukat. A társaság így sebesülten nem vállalt be ilyen esztelen küldetést, de számítva Myla másnapi gyógyító varázslataira, megegyeztek, hogy más jutalomért hajlandóak gondoskodni a szörny-problémáról. A vén gyíklény elfogadta az ajánlatukat.
Másnap elmentek a wyvern feltételezett barlangjához, amely már messziről dögszagot árasztott. A rajtaütés kis híján balul sült el, mert a nem voltak képesek csapatban gondolkodni, és a sok egyéni akció majdnem az életükbe került. Óriási csatában, végül a wyvern holtan rogyott össze a barlangban. A csapat feltúrta a barlangban található szemetet és csontokat némi kincs reményében, de pár ezüstön kívül (amit a korábbi áldozatok hagytak maguk után), nem találtak semmit.
Visszatértek Kígyónyelvhez, aki megtartotta a szavát. Kaptak tőle egy furcsa ezüstszínű mágikus fémhengert, amit a gyíklény zárnyitó harangnak nevezett. Ezenkívül, a csarnokában láttak egy kisebb szobrot, amely egy táncoló nőalakot ábrázolt. Fehérhajú a királyság korabelinek saccolta. Mivel értékesnek gondolták, és nem akartak egy ilyen értéket a gyíkemberek kezén hagyni, kihasználva a gyíkemberek önzetlen hangulatát, elkérték a szobrot is. A gyíkemberek nevetve csak annyit mondtak, ha meg tudják mozdítani, hát tessék. A csapat nem adta fel, és magukkal vitték a szobrot.
Myla ezután kivált a csapatból és nélkülük keresett tovább kalandot.

Március 17-e volt, amikor az Ezüstcsillám-folyó déli partja mentén elérték a Kígyó-sziklákat. A folyó itt hatalmas kövek között zuhogva kisebb vízeséséket építve tört keletre egészen a nagyszerű Alminius-tóig. Már egy napja elhagyták Szélfölde képzeletbeli határát, és szorongva tapasztalták az örökké kellemetlenkedő szél hiányát.
A folyó északi partján várt rájuk Torreck. „Éppen ideje volt, munkára fel!” – mondta.

Hogy mi történt ezek után? Hogy mit keres Torreck a sziklák között? Megtudhatjuk a következő részből!

Comments

Tyr87

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.