Szélföldi Krónikák

Visszaemlékezés II.(a): A Kígyó-sziklák

Játékalkalom: 2010. július 23-26.

Játékon belüli időszak: új időszámítás szerint 1998. március 17 – április 13.-ig.

Március 17-én este a csapathoz ismét csatlakozott Torreck, és megérkeztek a Kígyó-sziklákhoz. Mivel fáradtak voltak és sötét volt a kereséshez, ezért tábort vertek az első kisebb vízesés mellett.
Este, amikor Dorian volt a soros, valahonnan a második vízesésen túl éteri éneket hallott. Felébresztette a társait, és rögtön felfegyverkeztek, hogy megnézzék, ki vagy kik énekelhetnek. A második vízesés lábánál a vízben három kecses vízi tündér járta táncát és énekelt. Próbáltak a közelükben lopakodni, de a tündérek észrevették őket. Mindkét fél meglepődött a váratlan találkozástól, de Torreck észnél volt. Halkan jelezte, hogy a magasabbik szőke hajú tündér nyakában a nyakláncra szükségük lesz. A kalandozók megpróbáltak velük tárgyalni, de a nyakláncot birtokló tündér nem szerette volna csak úgy odaadni az ékszert.
A Tündérnővérek barna hajú szószólója felajánlott egy cserét: hajlandóak odaadni a nyakláncot, ha cserébe megkapják Tyra aranyhaját. A lovagnő hajlandó volt erre a cserére, úgyhogy a három vízi tündér pillanatok alatt egészen rövidre vágták a haját. Dorian a továbbiakban előszeretettel poénkodott Tyra frizuráján.
A tündérek eltűntek, ők pedig lefeküdtek aludni. Mielőtt nyugovóra tértek megvizsgálták a nyakláncot, amelyre 20 darab pikkelyszerű dísz volt felfűzve. Torreck tájékoztatta őket, hogy még 180 ilyen pikkelyt kellene találniuk, hogy teljesítsék a küldetést. Miközben azon morfondíroztak, hogy hogyan fogják megtalálni ezeket az arany pikkelyeket az iszapban, szépen lassan álomba szenderültek.
Másnap elkezdték átfésülni a folyópartot (Torreck meggyőződéssel mondogatta, hogy a többinek is itt kell lennie). A keresésüket siker koronázta, hamarosan találtak 3 pikkelyt a kavicsok között. Ezek után Torreck elővett egy y-formájú varázsvesszőt, és varázsszavakat kezdett mormolni (a kalandozók viccesen megjegyezték a törpének, hogy kár erre varázslatot fecsérelni, hiszen látszik, hogy van víz). A vessző szerint a második vízesés mögött van a többi, ezért nekiláttak keresgélni. Hamarosan találtak egy sziklát, amely a vízesés mögötti barlangrendszert volt hivatva elzárni a külvilágtól. Keresés közben A törpe valami versikét mormolt különösen két sort: „Légy kétszáz aranypikkely, melynek csak a vízben van hely…”
A barlangban először egy nagy barlangban egy húsevő békákkal teli vizes terembe értek, akik komoly sebeket okoztak az óvatlan Dorianen. Utána egy „y” elágazáshoz értek, amelynél balra fordultak, itt megküzdöttek pár fekete köpönyeges féreggel és néhány óriás pókkal, majd a járat kivezetett a felszínre, így visszafordultak, és inkább balra mentek.
Balra egy troglodita közösségre bukkantak. Óvatlanul rájuk törtek, és kis híján meghaltak. A csata hevében a társaságból majdnem mindenki súlyos sebeket kapott, kivéve a hátulról íjászkodó Fehérhajút és Torrecket, akinek más tervei voltak… A törpe a csata hevében láthatatlanná vált, és nem segített tovább nekik. Csak Fehérhajú lélekjelenlétének és fenyegető megjelenésének volt köszönhető, hogy a csapat túlélte a csatát, illetve az, hogy a kinccsel szökni próbáló egy váratlan villámcsapással szét oszlatta a trogloditák maradékát. Meg is szökött volna, ha a súlyos sebektől szenvedő csapat nem kapja el a nehéz ládával szökni próbáló törpét.
Miután végezetek a barlanggal, és elégtételt vettek Torrecken (magasabb pénzösszeget követeltek a kiált veszélyekért). Útnak indultak vissza Széplakba. Az útjuk eseménytelen volt. És Torreck kifizette őket, ahogy kell.
Széplakban rövid tanakodás után úgy döntöttek, hogy a gyíkemberektől szerzett szobrot megpróbálják Delejnek lepasszolni. A varázsló szívesen fogadta őket, és hajlandó volt megvenni tőlük a szobrot. Kis beszélgetés után távoztak, és kalandot keresve elindultak Kriptás felé…

Az útjuk viszonylag eseménytelen volt egészen addig, amíg Kaldos után az utat követve nyugatról nem kerülték meg a Griff-hegyeket. Itt találkoztak egy nyáját terelgető pásztorral, aki azt kérdezte tőlük, hogy Morgnuz, a nagy varázsló kriptáját keresik talán, mint a többiek? Mint minden rendes kalandozó, a „nagy varázsló kriptája” varázsszó hallatán elkezdte őket érdekelni, hogy mégis miről van szó. A pásztor elmondta nekik, hogy itt a Griff-hegyek északnyugati lábánál van Morgnuz kriptája, amelyet, már sokan próbáltak megkeresni, mindezidáig hiába.
Próba szerencse alapon nekiálltak keresgélni a hegyen, és keresésüket siker koronázta: megtalálták a kriptát, amely bejárata egy óriási szikla mögött lapult, amelyet könnyedén odébb görgettek.
Bent a barlangban egy helyen összeakaszkodtak egy zselékockával, amelyet könnyedén legyőztek. Maga a kripta inkább volt nevezhető egy természetes barlang járatnak, mint egy gonosz varázsló furmányos kazamatájának. Nem volt túl bonyolult a barlang felépítése, az egyik ágon mélyen a föld alá mentek egy barlangi tóhoz értek, amelyen egy keskeny földnyelv vezetett keresztül. A terem csapda volt, mert egy kiszögelésről furcsa ormótlan humanoidok lőtték a betolakodókat. Gyorsan felrohantak a kiszögelésre, és megölték a támadókat. Megnézve a lények táborhelyét egy savval teli kondért találtak, benne egy emberfej méretű tojással, amelyet zöld foltok díszítettek. Sárkánytojásra gyanakodtak, és Tyra érzése szerint valószínűleg gonosz fajtáé. Sokan gondolkodtak azon, hogy mit csináljanak vele: elvigyék, széttörjék vagy csak hagyják ott? Végül valami furcsa szánalom félétől vezérelve érintetlenül hagyták a tojást és távoztak. Ez a járat egy vasráccsal lezárt barlangjárathoz vezetett, még mélyebbre. Itt úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak meg egy veszélyes alámerülést, ezért visszafordultak, hogy felderítsék a barlang másik részét.
Itt egy szobához értek, benne egy ládával, a szoba tele volt csontokkal, ezért óvatosan léptek be. A csontvázak főleg emberiek voltak, de nem volt idejük nagyon nézelődni, mert amint belépett az első ember, a csontvázak kezei megindultak feléjük, hogy széttépjék a kalandozókat. Remek csapat munkával illetve Tyra veszedelmes szeldelőnyársával könnyedén végeztek a támadókkal, és ezután figyelmüket ismét a láda kötötte le. Felfedező könnyedén hatástalanította a csapdát, ami a ládát védte, és a zár kiakasztása után feltárult előttük a „nagy varázsló” meglehetősen soványka kincse: egy lelakatolt varázskönyv és 300 arany.
Némileg csalódottan és megfáradtan távoztak a barlangból, ahol a pásztor még mindig kint legeltette a nyáját. Már éppen azt beszélték, hogy mire költik a pénzt, és hogy hogyan néznek bele a könyvbe, amikor valami furcsa történt: a nyáj amorffá változott, és a helyén egy meglehetősen morcos ogre állt. A pásztor felnevetett, és a két csaló rájuk támadt.
Felfedezőt kínos balszerencse érte rövid időn belül egymás után. Először valamiért nem tudott célozni, majd az ogre egyetlen ütésétől földre került. Tyra és Dorian egy darabig kitartott, de ők is bajba kerültek volna, ha Fehérhajú a trogloditáktól zsákmányolt sziporkázó permet pálcával nem teszi harcképtelenné a pásztort, aki meglepő varázstudásról tett tanúbizonyságot. A magányos ogrét legyőzték, majd megölték a pásztort is, akinek nyakában Beshabának, a balszerencse istennőjének szimbólumát találták. Később kiderült, hogy a könyv lapjai üresek voltak, és a Beshaba-pap halálával a benne lévő ártó mágia is megszűnt. Mindenesetre a két útonállónál találtak egy értékes drágakövet, és némi aranyat.
Alig három nap alatt Kriptásban értek, és mivel idejük volt, elnéztek Szélfogóba, mert Tyra arra számított, hogy viszonozhatja Fehérhajú „rokonainak” vendégszeretetét, amit akkor kaptak, amikor az első közös kalandjukból visszatérve meglátogatták őket.
Tyra bátyja örömmel fogadta őket, a fiatal fiú némileg irigykedve fogadta a szabad kalandozó életet folytató nővérét, de kedves volt. Az igazi gond akkor volt, amikor bekopogtak a házukba. Tyra édesanyja nagyon gorombán elzavarta különc lányát, így nem is álmodhattak róla, hogy itt szállást és ellátást kapnak.
Visszamentek hát Kriptásba, hogy ott tegyék el picit magukat. Még napszállta előtt tettek egy rövid sétát a Régi temetőben. Találkoztak Tyra édesapjával, aki sokkal barátságosabb volt velük. A tervük az volt, hogy elmennek a Tünde-ösvényhez, és kikutatják, hogy mi történhetett Fehérhajú szüleivel.

Hogy sikerrel járt-e kutatásuk, és az, hogy mi történt még Kriptásban kiderül a következő epizódban!

View
Visszaemlékezés I. : Torreck küldetése

Játékalkalom: 2010 július 17

Játékon belüli időszak: új időszámítás szerint 1998. március 7-17-ig.

Történetünk Széplakban kezdődik, a Törött Kard Fogadóban. Aznap reggel különös társaság érkezett a fogadóba, közöttük volt Fehérhajú, a helyi csodabogár elf bárdhölgy, aki itt szeretett volna kalandozó társakra lelni.
Odakintről óriási széltől űzve érkezett meg először Tyra, az aasimar lovagnő, akinek egzotikus megjelenését csak tovább fokozta méretes szeldelőnyárssa, leült egy asztalhoz, és csöndben figyelt.
Egy-kettőre megérkezett Dorian Amonkyr és a csuklyája mögé rejtező Felfedező. Tyrára és Fehérhajúra nézve tettek némi viccelődő megjegyzést a „bevándorlókról”, majd leültek a pulthoz Fehérhajú mellé, és szóba elegyedtek. Tyra felfigyelt egy vén és ronda törpére, aki nagyon figyelte őt, és még másokat is a fogadóban. A törpe odahívatta az asztalához, és odatolt neki egy apró drágakövet: „Ezt vedd előlegnek, lenne egy munkám számodra. Elvállalnád?” – kérdezte a törpe, majd odakacsázott az alakuló Dorian-Felfedező-Fehérhajú hármashoz.
Nem sokára csatlakozott a népes asztaltársasághoz egy fél-hóelf druida Myla is.
„A nevem Torreck.” – mondta a törpe. – Kíséretre lenne szükségem a Griff-hegyeken túl. A hegy keleti végétől induló Ezüstcsillám-folyó alsó szakaszán lévő Kígyó-szikláknál van valami, amire szükségem lenne. Az út során minden kincset megtarthattok, kivéve, azt, amire nekem lesz szükségem.” – mondta titokzatosan, de további tudakolózásra sem tudta pontosan megmondani, hogy pontosan mit keresnek.
A társaság a kialkudott fejenkénti 300 aranypénzes díjat elfogadva elvállalták a küldetést nem is sejtve, hogy mi vár rájuk.
Ezután kétnapos utazás következett a Griff-hegyek lábánál fekvő Kaldos városkájába. Út közben a csapat összeakaszkodott két krensharral, akik egy halott lovag teteméből lakomáztak. A bestiákat könnyen legyőzték, de Felfedező és Tyra összevesztek azon, hogy mi legyen a halott lovag felszerelésével (Felfedező minden szívbaj nélkül elvette volna mindenét, Tyra viszont illő temetést adott volna az elhullott lovagnak). A vitában végül Tyra győzedelmeskedett, és Torreckkel együtt eltemették a lovagot (bár a törpének nem volt ínyére a késlekedés).
Március 9-én este érkeztek meg Kaldosba a Griffmadár Fogadóba. Itt egy különös alak kezdte őket figyelni, aki egy kisebb asztalnál ült két vándor kinézetű kísérőjével. Torreck szólt nekik, hogy a férfi Malgrim, és nagyon veszélyes. A társaságnak csak annyi rémlett a férfiról, hogy bárd és vándor mesemondó, semmi több, de Torreck baljós szavai elbizonytalanította őket.
A társaság felment az emeleti szobákba és gyors tervet kovácsolt: Torreck és Tyra még este lóval elindulnak tovább az északkeleti úton Kriptás felé, ezzel elterelve a figyelmüket, addig a többiek vágjanak át a Griff-hegyeken, Tyra még a hegyi ösvények kezdeténél levő Akasztott Ember Dombokon csatlakozik, Torreck pedig legkésőbb egy hét múlva a Kígyószikláknál lesz remélhetőleg.
A terv abból a szempontból jól működött, hogy Malgrim utánuk eredt, de a két kísérőjét hátrahagyta, de ezt a reggel induló társaság észre sem vette, mert a két férfi (később kiderült a nevük: Lassúkéz és Gilmor) felszívódott.

Tyra a megbeszélt helyen várt rájuk új lovával, és el is indultak a hegyek közé. Nap közben észrevették, hogy Malgrim két kísérője követi őket, ezért megszaporázták a lépteiket, és hamarosan le is rázták őket.
Este egy szél vájta beugróban találtak menedéket, és az este folyamán csatlakozott hozzájuk három felderítő, akik Széplak urának Delejnek szolgálatában derítették fel a hegyeket, hogy hol lehet megfelelő kilátót építeni a Keleti határvidék szemmel tartására. Felfedező jól megértette magát a hármassal, így reggel barátságban váltak el, és még tippet is kaptak, hogy hol tudják lerövidíteni az útjukat a hegyen át.
A felderítők tanácsát követve egy régi toronyhoz értek. Az építményt félig alámosta már egy hegyi folyó, amelyen egy jó állapotú kőhíd vezetett át. Itt úrrá lett rajtuk a kalandvágy és felderítették a tornyot. A torony földszinti helyiségében egy medve lakott, amit Myla megszelídített, fönt a padláson Tyra és Felfedező kincsek után kutakodott. Felfedező talált pár aranyat, amit hamar zsebre vágott, hogy a lovag ne láthassa. Tyra pedig egy levendula színű kenőcsöt tartalmazó tégelyt talált, amiről Fehérhajú csak annyit tudott megállapítani, hogy mágikus ereje van, ezért a lovag eltette (később kiderült, hogy ez a kövek kenőcse).
Dorian a torony folyó által alámosott pincéjébe mászott be egy kis résen keresztül, de csak Fehérhajú segítségének köszönhetően élte túl és menekült ki a pincéből a vízben lakozó szinte láthatatlan ooze lény elől.
Befejezve a kutakodást folytatták az útjukat a hídon át keleti irányba. Az útjuk során rájuk támadt egy griff, amely a Torrecktől kapott lovukat szemelte ki vacsorára. A csapat levadászta a támadót, de sajnos a lecsapó griff így is halálosan megsebesítette a lovat, akit Tyra nagyon sajnált.
A társaság aznap este a Griff-hegyek legdélebbi csúcsának lábaihoz ért, ahol egy kisebb karavánnal találkoztak. A karavánt egy fél-hóelf vezette, akit Jégnek hívtak. A karaván valójában egy vadászcsoport volt, amely griffeket próbált befogni. Jég szerette volna a csapatot megbízni, hogy menjenek fel neki, és hozzanak pár tojást a tavaszi költésből, de Myla tiltakozása és a csapat általános ellenérzése miatt nem vállalták a küldetést. Ugyanakkor némi aranyért vettek két gyógyitalt a karaván készletéből.

Még egy napot utaztak a hegyekben, estére értek az Ezüstcsillám-folyó „gyökeréhez”, egy nagy vízeséshez, amelytől nyílegyenesen vezetett az út keleti irányba a folyó mentén a Kígyó-sziklákhoz.
De a dolgok balul sültek el. Tyra és Dorian nagyot zuhantak, amikor lefelé másztak a hegyoldalban és különösen a lovaghölgy sebesült meg komolyabban. A vízeséstől alig tíz méterre egy csónakot láttak meg egy magányosan pecázó alakkal. A társaság intett neki, de csak amikor partra ért, akkor derült ki, hogy egy gyíkember az. Meglehetősen barátságos volt, és Karom néven mutatkozott be nekik. Kérdésükre elmondta, hogy a törzsének vezetője segíthet a sebesülteket meggyógyítani. Mivel nem tudták, mitévők legyenek, elfogadták a gyíkember ajánlatát.
Karom csónakja elég nagy volt mindnyájuknak, és a folyó sodrását kihasználva gyorsan suhantak a kihalt folyóvidéken. Egyszer láttak csak egy kifosztott felgyújtott falucskát a folyó partján, de nem kérdezték meg különös tutajosukat, hogy mi történhetett.
A gyíkemberek otthonában a törzsfő – Kígyónyelv – nem szívesen ajánlkozott segítségre, de egy feltétellel hajlandó volt gyógyítani rajtuk: ha megölik a közelben lakozó wyvernt, amely fenyegeti az otthonukat. A társaság így sebesülten nem vállalt be ilyen esztelen küldetést, de számítva Myla másnapi gyógyító varázslataira, megegyeztek, hogy más jutalomért hajlandóak gondoskodni a szörny-problémáról. A vén gyíklény elfogadta az ajánlatukat.
Másnap elmentek a wyvern feltételezett barlangjához, amely már messziről dögszagot árasztott. A rajtaütés kis híján balul sült el, mert a nem voltak képesek csapatban gondolkodni, és a sok egyéni akció majdnem az életükbe került. Óriási csatában, végül a wyvern holtan rogyott össze a barlangban. A csapat feltúrta a barlangban található szemetet és csontokat némi kincs reményében, de pár ezüstön kívül (amit a korábbi áldozatok hagytak maguk után), nem találtak semmit.
Visszatértek Kígyónyelvhez, aki megtartotta a szavát. Kaptak tőle egy furcsa ezüstszínű mágikus fémhengert, amit a gyíklény zárnyitó harangnak nevezett. Ezenkívül, a csarnokában láttak egy kisebb szobrot, amely egy táncoló nőalakot ábrázolt. Fehérhajú a királyság korabelinek saccolta. Mivel értékesnek gondolták, és nem akartak egy ilyen értéket a gyíkemberek kezén hagyni, kihasználva a gyíkemberek önzetlen hangulatát, elkérték a szobrot is. A gyíkemberek nevetve csak annyit mondtak, ha meg tudják mozdítani, hát tessék. A csapat nem adta fel, és magukkal vitték a szobrot.
Myla ezután kivált a csapatból és nélkülük keresett tovább kalandot.

Március 17-e volt, amikor az Ezüstcsillám-folyó déli partja mentén elérték a Kígyó-sziklákat. A folyó itt hatalmas kövek között zuhogva kisebb vízeséséket építve tört keletre egészen a nagyszerű Alminius-tóig. Már egy napja elhagyták Szélfölde képzeletbeli határát, és szorongva tapasztalták az örökké kellemetlenkedő szél hiányát.
A folyó északi partján várt rájuk Torreck. „Éppen ideje volt, munkára fel!” – mondta.

Hogy mi történt ezek után? Hogy mit keres Torreck a sziklák között? Megtudhatjuk a következő részből!

View

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.